Ma eszembe jutott egy régi emlék. Végig rágtam magam minden fontos pillanatán megalázott helyzetén. Már nem tudom miért mentem bele ebbe a dologba…már olyan távolinak tűnik ez az egész. Akkor született ez a vers…
Otthontalan bennem…
Otthontalan bennem
már minden gondolat,
aprókat lépve
lassan tovább is halad…
elhagyva konok
és büszke fejemet,
nem várva meg,
hogy lesz e még felelet….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: